Bernáth Béla asztalos mester

bernath_bela_kesziart

1941-ben hétgyermekes család hatodik gyermekeként a Nyírségben, Vállajon született. Édesapjakerékgyártó faiparos volt, tőle tanulta meg az asztalos mesterség alapjait, a munka szeretetét. Bernáth Béla az első konyhabútort már 13-éves korában elkészítette. Társai közül kitűnt tehetségével és vállalkozó szellemével A falubeliektől többféle mesterséget megismert, érdeklődése már ekkor széles körű. 1956-ban a család Budakeszire költözik. Budapesten a Fővárosi Asztalosipari Vállalatnál szerzett szakmai végzettséget. Később asztalos mesteri oklevelet szerez. Kiváltja az iparengedélyt, és önálló vállalkozózó lesz. Budakeszin és környékén széles körben megismerik, igényes színvonalas munkáját. Megnősül házat épít. Két három segéddel dolgozik, megrendeléseket kap, egyre több munkája lesz. A Kanadai nagykövetség számára egyedi igények szerint bútorokat készít. Új megrendelői rétegekkel kerül kapcsolatba. Többek között audiovizuális tanári asztalt tervez, több újításra is szabadalmat kap. Faipari gépet készít, hegeszt, fémet, fát esztergál, az elektronikus technikát is alkalmazza munkáiban, valóságos ezermester. Elismerik munkáját. Szépen működik a vállalkozás, erejének teljében van, amikor porallergia miatt, egészségügyi okból orvosai tanácsára abba hagyja a munkát. Nyugdíjba vonul, de nem tétlenkedik. Újabb technikai találmányt vezet be, feltalálja a nokedli szaggatót, amely a háziasszonyok kedvence lesz. Amikor egészsége engedi, bútort készít, mozgó gyermekjátékokból elektronikusan működő zenélő babaházat hoz létre. 2011-ben az önkormányzat épületében kiállításon mutatja be bútorait. Közéleti aktivitása, segítő szándéka, közismert Buakeszin. A Duna televízió „Kűzdelem és varázslat” címmel portréfilmet készít róla. 2012- ben a Keszi-art egyesület tagja lesz. 2012 június 1-én „életmű” című kiállítását egykori műhelyében rendezi meg, eddigi asztalos munkájáról, életéről, eredményeiről.