Dévényi János Körök geometriája c. kiállítás

Megnyitóbeszéd Dévényi János KÖRÖK GEOMETRIÁJA című kiállításához
2017. szeptember 7, 18.00 óra, 1092 Budapest, Ráday Pál utca 47. sz., ByArt Galéria

Köszöntök minden kedves megjelentet
Dévényi János festőművész Körök geometriája című kiállításának megnyitó ünnepségén
itt a ByArt Galériában!
Szeretettel, tisztelettel és barátsággal fogadtam el ezt a felkérést, hogy Dévényi János képeiről szóljak. A
festőművészt a budakeszi Keszi-Art Egyesület elnökeként ismertem meg. Ez a művészeti csoport 2012-
ben alakult a környéken élő képző- és iparművészek részvételével, és rendszeresen szervez kiállításokat a
tagok munkáiból. Dévényi János miközben tevékenyen részt vesz az egyesület munkájának szervezésében
és a csoportos kiállításokon, műveit több önálló kiállításán is megmutatta a közönségnek. Budapesten,
Budakeszin, Biatorbágyon voltak kiállításai Színforgó, Aranymetszés, Vörös és fekete, Oldás és kötés,
Színtézis címmel. Korábban Egerben, Miskolcon, Tatabányán, Nyíregyházán, Békéscsabán voltak
kiállításai Halakzatok, Elmozdulások, Rétegződések, Közelítések címmel. Gazdag életművét és számos
kiállítását jelen keretek között nem is lehetne felsorolni, csak azt emelném ki, hogy 1988-tól tagja a
Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Képző- és Iparművészek Szövetségének.
Művészeti ismereteit hosszú éveken át tanítványainak is átadta az Egri Tanárképző Főiskola Rajz
Tanszékén, ahol rajz módszertant, festést, alkalmazott grafikát és sokszorosító grafikát tanított. A
Képzőművészeti Főiskolán szerezte diplomáját, ahol Balogh Jenő, Bráda Tibor, Patai László és Szabados
Árpád voltak a mesterei. Képző- és iparművészeti szakközépiskolás korából Gunda Antal és ifj. Benedek
Jenő festőművészektől sajátította el a rajzolás és festés alapjait, gyermekkora kedves emlékeként pedig
Gannay János budakeszi festőművészt szokta emlegetni, akihez annak idején rajzolni járt. A legutóbbi,
Szintézis című kiállítása 2016-ban megmutatta, hogy festészete érett, kiteljesedő szakaszához érkezett,
amit a kiállítás iránti látogatói érdeklődés is visszaigazolt.

Egyszerre tűnik könnyű és egyszerre nagyon nehéz feladatnak Dévényi János festményeiről
beszélni. Könnyűnek tűnhet, mert képei világát a letisztultság jellemzi, a harmóniára, mértékre,
arányosságra való törekvés, a geometriai formák tökéletes takarásában vagy tökéletes rendtartásában
megnyilvánuló kiegyensúlyozottság. Festményeire jellemző a hallatlan precizitás. Itt nem látunk
hullámzó, reszketeg kontúrokat, az egyenesek a végtelent átszelő fénysugár útjához mérhetők, az ívek a
függvényábrázolás pontosságával születnek. A festett felület szépen kidolgozott, nincs helye ösztönös
csapongásnak. Ugyanakkor emberi mivoltunkból adódóan mégis minden ecsetvonásban ott rejlik
mindezek ellentéte: a formai keretek közé feszített indulat, a mederbe terelt folyó, a szoborrá formált
kőtömbről levésett szilánkok, a zenévé nem formált zaj, a fényképfelvételek negatívja. A kettő egymást
kiegészíti, egymás nélkül nem létezhet, egymás alapfeltételei.
Dévényi János így ír erről Ars Poeticájában:
“A geometrikus művészet számomra a művészi kifejezés szabadságát és lehetőségét adja. Minden kép
egy-egy újabb kísérlet a tökéletesség megközelítésére. Festményeim az arányokkal, a színekkel, a
formákkal és a kompozíciós megoldásokkal a szépség és a harmónia tengelyében születnek meg. Képeim
kvázi meditációs táblák a lét örök törvényei felett.”

Mégis miért mondtam azt, hogy nehéz feladat beszélni a képeiről? Mert a kép többet mond
minden szónál, ellenáll minden nyelvi behelyettesítésnek. A képek kifejezte szellemi tartalmakat
szimultán érzékeljük, a nyelv pedig ezt az egyidejűséget, ami a befogadói élményben születik meg,
szavak sorában felépítve időbeli egymásutánságban próbálja kifejezni azt, ami térben vagy síkban olyan
egyértelmű volt. A kép komplexitása csak egy intenzív, ikonikus szemléletmód számára nyílik meg,
miközben a képet néző a kép szemlélése közben tudatára ébred saját strukturáló aktivitásának, de úgy,
hogy egy statikus, önmagában mozdulatlan jelenséget, a képnégyzet határain belüli formákat és színeket
szemléli. A képen láthatónak a képen kívül nincs léte, nem utal referenciaként semmilyen valóságdarabra,
magával a képpel identikus. Nem a realista festmények befogadási módja az, ahogyan e festményekhez
közelíthetünk. Nem a könnyen megérthető, könnyen emészthető út az, ahogy e képek lényegéhez
eljuthatunk. Mint ahogy minden komoly eredményhez hosszú és fáradságos út vezet, úgy a megértéshez
is. A nyitott, befogadó, elemző figyelem az, ami a geometrikus művészet megértéséhez vezethet. A világ
szabályszerűségei, a szervezőelvek bonyolult rendszerére való rácsodálkozási képesség. Akik az
Univerzum elemi szintű összetevőiben, vagy kozmikus méretű szerveződésében, a matematikában, vagy
zenében meglátják a szépséget, és az ezekben lévő párhuzamokat, azoknak nem kell magyaráznom a
geometrikus megközelítésmód szépségét. A művek a néző belső tekintetére számítanak, arra, hogy nézni,
vagyis a látási élményt tudatosítani, összefüggéseket keresni egyedül az ember képes.

Egyedül az ember képes arra, hogy a fehér keretben, mint a tudatosított fény háttere előtt
elhelyezkedő köröket, háromszögeket, téglalapokat, négyszögeket, ezeket a szabályos geometrikus
formákat, a formák és a színek kombinációit értelmezze, felfigyeljen a közöttük lévő kontrasztokra,
ritmusokra, szimmetriákra, tükrözésekre, struktúrákra, mértani vagy számtani kapcsolatokra. Dévényi
János geometrikus alapformák elmozdulásait, forgatásait, metszéseit, tükrözéseit dolgozza fel
festményein különféle szín- és formavariációkban. Néha a kép síkjából kilép a térbe is, alakzatai között
finoman rétegzett térhatást teremtve a színek segítségével. Így egyes köreit távolódónak vagy
közeledőnek érzékelhetjük. Négykörös kompozíció című képén a feketével megszakított, egymást takaró,
pasztellszínű körök egymást fedő sora sajátos feszültséget kelt. A Konfiguráció című sorozat vibráló
nyugtalansága a kilenc kör megléte, vagy hiánya és színkombinációi filmkockákhoz hasonlóan örökítik
meg egy téma variációit, változásának pillanatait.
Ebben a festői világban nagyon hangsúlyosak a színek. Ugyanazt a színt az egyik kompozícióban
sötétebbnek, máskor világosabbnak, magasabbnak, mélyebbnek, közelibbnek, távolibbnak, hidegebbnek,
melegebbnek, hangosabbnak, halkabbnak érezzük. A Színes körök egymásutánjának hangulata,
dinamikája, története van. A szín a tárgyak által megérintett fénybe ivódó információ. A fény, ha
megérinti az anyagot, azzal kölcsönhatásba lép. A fénysugáron ezután továbbutazik a fény és az anyag
találkozásának emléke. Ha megvizsgáljuk a fényt, megtudjuk, hogy milyen az az anyag, amivel
találkozott: amin áthaladt, vagy amiről visszaverődött. Dévényi János festményein a színek nem egyszerű
alapszínek, és még csak nem is az alapszínek egyszerű addíciói. Gondosan kimunkált és megtervezett
szín-összhatások azok, ami alapján a geometrikus formák színei egymás mellé kerülnek, egyfajta
komplementaritással fokozva egymás hatását. Ugyanakkor homogén felületeket használ, felületen belül
nem tesz különbséget, egyszerűsít, a letisztult jelzések nyelvén beszél. Festményt látunk, ugyanakkor a
háttérben atomok és molekulák és a látható spektrumú elektromágneses sugárzás különleges játéka zajlik.
A festék színe nem más, mint amit a rá eső fényből nem nyel el. Az tér csak vissza, amit a festő meg akar
mutatni. Vaszilíj Kandinszkíj így írt a színekről: „A szín a billentyűzet, a szem a kalapács, a lélek azongora, sok-sok húrral.

A művész a zongorajátékos keze, aki amint egyik vagy másik hangot leülti,rezgést idéz elő a lélekben.” Kandinszkíjnak az volt a meggyőződése, hogy az absztrakt művészet
éppolyan mély lehet, mint a figuratív festészet legjobbjai. Ő mondta azt is, hogy „a hegyesszögű
háromszög egyik szöge egy körön nem kevésbé erős hatást tesz ránk, mint Isten ujja, amint megérinti
Ádámét Michelangelo művén”. A háromszög és a kör kapcsolatának ezt a hatásos tulajdonságát a kiállítás
anyagában a Szintézis és a Körmetszés című képeken is megfigyelhetjük. A Körmetszés című Dévényi
János-kép a Budakeszi Művészek
gyűjteményének alapító darabjává vált. Az egymást átfedő körök közös keresztmetszete paradox módon
négyzetként jelenik meg, nyúlik tovább a tényleges átfedésen túl. A kör íve az egyenes oldalú négyzetben
folytatódik, a kör sugara a négyzet oldalhosszára simul, az érintő másik síkidomba vezet át. A létrejött
forma a geometriai játékon túl a végtelenséget is eszünkbe juttathatja, a Möbius-szalag egyfajta absztrakt
sík-vetületeként.
A kiállított művek metafizikai, transzcendentális vetülete is megkerülhetetlen a befogadás során.
Dévényi János vizuális elgondolásaiban fontos szerepe van a kontúroknak, a határoknak, és ahogy
Pithagorász mondta, a határ alakítja a határtalant. A rendezett világ, a kozmosz és a káosz világa közül a
festő most az előbbit akarja megjeleníteni, sőt megérteni. A kép egyes részleteit hol azokra fókuszálva,
hol egységben látjuk, a végesben a végtelent keressük. A szimmetria, a tükrözések a Sokaságnak az Egyre
való visszavezetését, a Természetben található minták számviszonyait kutatják, a természet alapelveit
tükrözik. Az Élet úgy játszik a szimmetriával, mint a zeneszerző a ritmussal és a harmóniával. Amit a
képen látunk az egyszerre konkrét, egzakt és univerzális, kézzel és ecsettel festett, mégis valami
megfoghatatlan és általános. Bár vannak kulturális kódjaink a színekhez és a formákhoz kapcsolódóan,
ezek mégis mást, többet is, kevesebbet is mondanak. Remélem, hogy az itt elmondottak közelebb hozzák
a nézők tekintetéhez ezeket a figyelemre méltó alkotásokat, és köszönöm Vágvölgyi Attila
grafikusművésznek a képekről való együttgondolkodást.
Most pedig beszéljenek a képek, hiszen a festőről legszebben ők szólhatnak.
Remélem, hogy mindenki kíváncsian és nyitottan, a részek és részletek mögé látva értő befogadójává
válik ennek a különleges kiállításnak. Ezzel a kiállítást megnyitom.

Óbis Hajnalka

Budakeszi, 2017. szeptember 7.