Dévényi János Szintézis c. kiállítása Biatorbágyon

plakat-vegleges

Tisztelt Keszi-Art, kedves barátaim!

Ünnepélyes keretek között sikeresen megnyílt  Biatorbágyon a Faluház kiállító termében Dévényi János festőművész -SZINTÉZIS- című kiállítása. A kiállítás közönségét Vágvölgyi Attila a Keszi-Art Egyesület titkára szólította meg, aki a kiállítás szóvivőjeként bemutatta a kiállítás megnyitó programjának szereplőit.A kiállításon megjelenteket Szádváriné Kiss Mária a Faluház igazgató asszonya üdvözölte majd elmondta, hogy nem először találkozik egyesületünk képzőművészeivel, és szívesen látnak bennünket a jövőben is megemlítve  a MEMENTO’ 56 című tervezett kiállításunkat.Ezt követően dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia Budakeszi polgármestere köszöntötte a vendégeket és elmondta, hogy a Keszi-Art a képzőművészeti kultúra vonatkozásában küldetést teljesít, és örömmel  támogatja a tervezett célok megvalósítását. Kiemelte a kiállítás jubileumi jellegét amelyre a művész 60. életévének betöltése adott jó alkalmat.  A kiállítást Novotny Tihamér művészeti író  nyitotta meg, aki részletes szakmai szempontú elemzéssel tekintette át  Dévényi János eddigi életútját, és bemutatta a geometrikus szemléletű alkotások összefüggéseit, általános jellemzőit, és az alkotóra  jellemző személyes megjelenési formáját.A kiállítás zenei közreműködője Dévényi-Győrffy Imola egyetemi hallgató volt, aki Telemann Fantázia szóló hegedűre írt művének két tételét adta elő. A lélek emelő  barokk muzsika után Dévényi János mindenkinek megköszönte  a szervezésben és rendezésben nyújtott segítséget, a barátok  ismerősök  egyesületi tagok megjelenését, és a megterített asztalhoz koccintásra, beszélgetésre hívott mindenkit.

D.J.

img_0625

Novotni Tihamér megnyitó beszéde:

Először is arra kellene utalnom Dévényi János kiállítása láttán, hogy mondhatni, a négyzetes formájú teremben 12 mű, illetve műcsoport látható, s általában – talán csak egy alkotást kivéve – a (kettes), hármas és négyes formatagolás jellemzi ezt a rendkívül szigorú vizuális manifesztációt. A számok szakrális világa tehát remekül összecseng a geometrikus formák és a monokróm színek egyszerre konkrét, mellébeszélés nélküli, egzakt, ugyanakkor szimbolikus és univerzális világával. Hirtelen az az érzésünk támad, mintha egy rövid időre a világegyetem középpontjában lennénk.Úgy tűnik tehát, hogy Dévényi Jánosnak határozott elképzelése van a világról, s benne a művész szerepéről, az alkotás lehetőségeiről. Ő a 2000-es évek elejétől egyértelműen ezt az utat választotta hivatásául: az absztrakt-geometrikus síkformák, a tiszta, egyöntetű színfelületek kemény élek mentén történő, keveredés nélküli érintkezésének hűvös, tárgyilagos, a látványvilágtól elszakadó, pontos törvényszerűségek és feltételrendszerek szerint működő, harmonikus univerzumát. És mindezt minden gépies eszköz nélkül, kizárólag kézzel és ecsettel festve. Ám ő sem volt mindig geometrikus-absztrakt, azaz konkrét művész.Honlapjának önéletrajzi rovatában olvasom, hogy gyermekkorában volt egy csodálatos álma, miszerint festő szeretett volna lenn. Ez az álom azóta beteljesedett, s ő lett a világ legboldogabb embere. Megállapítható, hogy ez a túllelkesültség kitűnően megfér rendkívül szűkszavú, de annál világosabb formavilágú művészetével. Alkotónk Székesfehérváron született, majd a család Budakeszire költözése után Gannay János festőművész műtermébe járt rajzolni, aki atyai szeretettel foglalkozott vele. A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában már ifjú Benedek Jenő okította őt, ahol alkalmazott grafikát tanult. 1981-ben Blaskó János szellemi pártfogása mellett elvégezte az Egri Tanárképző Főiskola rajz-biológia szakát, majd tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Egyetemen folytatta, ahol Bráda Tibor és Patay László festőművész növendékeként 1986-ban szerzett diplomát, végül Szabados Árpád vezetésével posztgraduális képzésben részesült. Való igaz, az említett tanárok egyike sem volt a geometrikus-absztrakt művészet követője! Dévényi János természetesen ma már tagja a fontosabb országos képzőművészeti szervezeteknek, s körülbelül 1990-től tartja számon legfontosabb önálló kiállításait. Honlapján tovább tájékozódva, munkáiról, tárlatairól, megnyitóiról készült reprodukcióit, szöveges vallomásait és filmjeit nézve-olvasva, csak hízik, tágul, erősödik bennünk az érzés, hogy ő egy rendkívül céltudatos, következetes, iskolázott, kulturált és finom ízlésű, sőt, keresztényi lelkületű, gondolkodású és szemléletű-szellemiségű művész, olyan alkotó, aki semmit sem bíz a véletlenre.

szurke-hatter-elott-jo

Ugyanakkor teljesen nyitott a „véges végtelen” befogadására, s talán, ha nem is esküszik rá, de hittel vallja a geometrikus művészet kimeríthetetlenségét. Az ő geometriája tehát síkmértani alapformákból áll, négyzetekből, körökből, háromszögekből, téglalapokból, paralelogrammákból, rombuszokból, ellipszisekből, körcikkelyekből, valamint meghatározhatatlan formakombinációkból, amelyek sohasem válnak testekké, legfeljebb csak (egyszerűbb esetekben) síkformákból építkező térillúziókká, optikai csalódásokká. S amelyeknek kompozíciós rendje felépülhet derékszögű, átlós, körkörös, szimmetrikus, aranyarányos, aranymetszéses, vagy teljesen szabadon, de nem kaotikusan kezelt ritmikus, szekvenciás és dinamikus erővonalak mentén. Természetesen ebben a kombinatív formai, színbéli és szerkezeti kimeríthetetlenségben képlogikai szempontból nézve is rendkívül tanulságosak egyéni kiállításainak címei és hívószavai, illetve egyes képtípusairól, képegyütteseiről szóló filmetűdjei, amelyek tökéletesen érthetővé, egyértelművé és szemléletessé teszik, valamint jó értelemben leleplezik a művész gondolkodásmódját, kulturális, művészeti és vallási hovatartozását, illetve szellemi önazonosságát. Sorolom ezeket a címeket: Közelítések; Szerkesztett világ; Ellipszisek; Érintés; Villanások; Színforgó; Körkompozíció; Kiállítás alapszínekre; Aranymetszés; Vörös maszk; Vörös és fekete; Oldás és kötés; Konstruktív motívumok; Kép-párok, sorozatok, festmények stb. És ezeket a címeket kizárólag és mindig az absztrakt, geometrikus és konstruktív művészet működési elveire, törvényszerűségeire, szabályaira és megjelenési formáinak kimeríthetetlen változatosságára kell értenünk. Talán elmondható a Dévényi-képekről, hogy a bonyolultabb kompozíciós rendszerektől – amelyeknek legfőbb jellegzetessége, hogy igencsak bővelkednek a cakkos és indoklásra nem szoruló (nem meghatározható), autonóm mértani formák szabálytalanul szabályos és léptékváltó, dinamikus kavalkádjában – inkább a szigorúbb rend, a sík kristályszerkezet, a derékszöges, vagy átlós struktúra, a síkmértani formákból keletkeztetett optikai térillúzió, a tengelyszimmetria, és a térben is megjelenő egyszerűbb alapformák irányában halad.

Ennek a kiállításnak a címe: Szintézis. 

S az ember valóban úgy érzi, hogy az itt megjelent, végtelenül leegyszerűsített forma-, szín-és kompozíciós világ a számtalan eddigi tézis-antitézis szintézis végső szintéziseként tisztult le és került e falakra. A kiállított művek kapcsán rendkívül sok mindenről lehetne még beszélni. Például a színek telítettségéről, egyöntetűségéről, tisztaságáról, törtségéről, érzelmi erejéről, összhangzatos rezgéseiről, a geometrikus formák érzeteiről, dinamikájáról, magában állóságáról, egyetemességéről és szimbolikus tartalmairól, a harmónia, a mérték, az arány, az egyensúly és a diszharmónia problémáiról, végső soron az örökkévalóság, az ősiség, a teljesség, valamint a szeretet kérdéséről.

Faluház, Biatorbágy, 2016. szeptember 15.