4. Tavaszi Tárlat Budaörs, Zichy Major

keszi_art_tavasz_2016_meghivo_nezokep (1)
Budaörsön a Zichy Majorban élénk érdeklődés mellett, ünnepélyes keretek között, sikeresen megnyílt egyesületünk 4.Tavaszi Tárlata. A kiállítás megszervezése és megrendezése óriási feladat elé állította egyesületünk vezetőségét, és aktív segítő tagjait. A kiállításon a vendégművészekkel együtt mintegy 31 művész 75 alkotása látható. A művek között jó néhány nagy méretű reprezentatív alkotás található. A Zichy Major  mindkét termét rendelkezésünkre bocsájtották, így sikerült minden alkotást térbe, illetve a falra helyezni. Vendégművészeink, Aknay János Kossuth díjas festőművész, Serényi H. Zsigmond festőművész, és Albert Farkas szobrászművész, kiemelkedő kvalitású, remekművekkel tisztelték meg kiállításunkat. A megnyitó a Járdányi Vonósnégyes Haydn Op. 50. Nr. 1. első tételével kezdődött.

Az emelkedett hangulatú zenei bevezetés után, a  budaörsi önkormányzat képviselője mondta el üdvözlő beszédét.  A Budakeszi önkormányzatot Ohr Alajos alpolgármester képviselte, aki szép gondolatokkal emlékezett meg egyesületünk elmúlt négy évi tevékenységéről. A kiállításon Somogyi Réka képzőművész személyes hangvételű, irodalmi ihletettségű megnyitóbeszéde hangzott el. Az elnöki üdvözlő beszéd után a kiállításon résztvevő művészeknek átadásra került az egyesület emléklapja. A Tavaszi Tárlat arany emléklapját, szakmai kitüntetését  ebben az évben a  bemutatott alkotások magas művészi színvonaláért Somogyi Rékának adományoztuk. Minden  egyesületi tagunknak köszönjük a  részvételt, a megjelenést, a támogatást és a gratulációkat. Külön köszönet azoknak, akik a szervezésben, rendezésben, szállításban és egyéb fontos tennivalókban segítettek. Köszönjük az Andrész cukrászda szíves támogatását, a budakeszi és a budaörsi önkormányzat segítségét, a BUM-Art egyesület elnökének, Molnár-Göb Zoltánnak a meghívást, a szállításban nyújtott segítséget, és a vendéglátást.
Somogyi Réka

 

Somogyi Réka képzőművész megnyitóbeszéde:
Köszönetet szeretnék mondani neked Művészet, hogy eddig elhoztál. Lassan 42 éve a leghűbb barátom vagy, mankóm, akire támaszkodhatok. Te vagy, aki végighallgatsz, nem adsz tanácsot, nem akarod jobban tudni nálam merre az előre, csendben vagy, és ez pontosan elég. A művészet egy nagy közös nevező, itt él a remény, nem különálló szigetek vagyunk, hanem lényegünkben összetartozunk, a nevezőnk ugyanaz. Engem csakis az azonos érdekel, itt lehet igazán találkozni a másikkal, mert itt nincs másik. A művészet iránti szeretetemet anyukámtól kaptam, most, hogy pár hónapja már csak a szívemben él mind jobban érzem, azt amit ő nem végzett el, nekem hagyta itt. A vágy, hogy kifejezzem magam egészen kiskorom óta él bennem, valamit nagyon kerestem, sok évig fogalmam sem volt, hogy mit. Aztán egy 20 éves kori megtapasztalás okán darabjaira hullt az addig ismert világ. A megszokott  énem addig jól lezárt tintapatron volt, talán lila, melyet mintha kádnyi vízbe oldódottak  volna fel. Az élmény radikális volt és visszafordíthatatlan. A kislány, aki folyton a dolgok valódi arcát kutatta, s idejekorán feltette magának az egyetlen és lényegi kérdést, mely ebben az életben megjelenhet:  Ki vagyok én valójában? Ki az, akiben a világ, az isten, az egész univerzum képzete felbukkan, megégette magát. Innentől semmi más nem érdekelte, mint az, hogy megsejtse, vajon mi is történt vele. Hol kezdődik önmagában a valódi és meddig tart a látszat. Sem filozófia, sem vallás, sem tudomány nem elégítette ki, titkon tudta, az Igazság ő benne lakozik, és meg kell találnia azt az eszközt, mellyel saját mélységét feltárhatja. Nem festő akart lenni, hanem magához akart szólni, ehhez  keresett eszközt, és éppen a festészet jött vele szembe. Nem tudták egymást kikerülni, végzetes találkozás történt. Ugye ismeritek? Ugye mindenkinek, aki itt kiállít volt egy ilyen pont az életében.

A hallgatóság

Mint a nagy szerelemnél, amiből egy biztos van, és akkor ott az ember tudja, na ez az. Nem lesz könnyű, de nem kerülhetem ki. Rajzolni kezdett, hevesen, tüzesen. Nem játékból, időtöltésből, nem munkából, hanem az önmaga iránt érzett szenvedélyből. Képeivel a minden ismert előtt lakozó ismeretlennek feszült és feszül neki. A festés, de bármily más őszinte elmélyülés a művészet más ágaiban  létra ég és föld között. Leegyszerűsítve, kevésbé misztikusan szólva az ismert önmagunk  és az Önvaló között. A művészet Önmagunk valóságának küszöbéig hoz el, nem tovább, itt az alkotó felteszi a kezét, megadja magát az előtt amiről embernek, elmének semmi de sejtése nem lehet. Az életben a legszebb pont itt van, ahol feltett kézzel, térdre rogyva megadjuk magunkat, a jól sikerült művek idáig hoznak el. Én mindig az egyenességet és a közvetlenséget vágyom. A direkt megtapasztalást. Magamat is elsöpörném az útból, mert a közvetlenségben én is zavarok. A jó művészetben előfordulhat az ilyen találkozás. Jó művészetnek nevezem azt, amely közvetlen, ahol a mű elé állok és az direktül én hozzám szól. Szívből alkották és ilyenkor nincs más választásom én is csak a szívemet adhatom oda neki. Művészetet tanulni nem lehet, technikát igen, de ahogy Hundertwasser mondta  a tanítványainak valamelyik főiskolán,  menjetek szépen haza, én nem tudok nektek semmit tanítani, nektek kell feltárnotok önmagatokat.

Zenészek közelről

Elég botrányos kijelentés lehetett ez egy művészeti főiskolát, ahol a diákok tanulni  akartak volna. Szeretek odaállni egy-egy mű elé, és várni, míg az hozzám szól, elmeséli nekem az alkotója történetét. Ha az alkotó nem egyenes, az is egyből ott van a művön. Nagy modern múzeumokban érzek gyakorta ilyet, ott sajnos egyre többször veszik ki az ártatlanság az alkotásokból. De nem megyek most el sopánkodni, hanem maradok azoknál a műveknél, melyek elé, ha odaállok és egy ponton túl becsukom a szemem valami nagyon ismerős meleg helyre érkezem. Amolyan otthonillata van mindennek. Felcsillan a remény, akár még így emberként is hazaérhetek ide, ahonnan valójában soha nem mozdultam el, csak az elmém űzött ennyi tréfát velem és én neki hittem, s nem a szívemnek. Szóval, hogy pontosítsam magam, mit is értek jó művészeten, annak  otthonillata van. Úgyhogy szaglásszuk végig jól ezt a kiállítást.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Somogyi Réka képzőművész megnyitóbeszéde videón megtekinthető:

Dévényi János köszöntő beszéde: