Nagy Imola iparművész

én1976-ban születtem Budapesten. A Magyar Iprművészeti Egyetem (ma Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) Öltözéktervező szakán diplomáztam 2001-ben Köztársasági Különdíjjal. Évek óta a divatszakmában dolgozom. Annak ellenére hogy szeretem a hivatásomat, az igazi önkifejezés hiányzott az életemből. 2010-ben kezdtem el a festészettel foglalkozni. A festészet számomra olyan mintegy Önvallomás, Önéletrajz, amiről nehéz beszélnem, vagy leírnom, lefesteni azonban annál könnyebb. Alapvetően illusztráció rajzolással kezdtem, főlegmagyaros motívumokat rajzoltam, vetettem papírra, melyek nem tudatos minták voltak, inkább amolyan érzések, amik jöttek belőlem. Majd nagyobb volumenben kezdtem gondolkodni, és jutottam el a festészetig. Az Ecolin festéket az egyetemi évek alatt ismertem meg, mint egyfajta aquarell festék, és szerettem bele. Egyszerűen elvarázsolt élénk színeivel. A mintákat fekete, bronz vagy arany kontúrfestékkel készítem. A téma a természet szeretete. Ez az ami éltet. Mindemellett készítek absztract, nonfiguratív festményeket. Álmaimat, vágyaimat vetem papírra, ezúton, szürrealista, álomszerű képek keletkeznek.

http://www.imolanagy.com/