Szilágyi Dóra képzőművész

A Dél-Alföldön, Szegeden születtem, de gyermekkoromat Hódmezővásárhelyen töltöttem. Az országnak ez a régiója művészgenerációk sokaságát sorakoztatja fel a mai napig. Így már egészen fiatalon – kiállítások alkalmával – kapcsolatba kerülhettem a szebbnél szebb festményekkel és szobrokkal. Családomnak és művész-tanáraimnak köszönhetem, hogy olyan csodálatos dolgokat láttam, tapasztaltam, melyek meghatározták a további életemet. Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, rajz-matematika szakán végeztem. Végzősként a tudományos diákköri verseny festészet kategóriájában első helyezést értem el. Munkáimmal bemutatkozhattam a szegedi Szépmíves Céh Képzőművészeti Egyesület festészeti tárlatán. A gyermekvállalás mellett is jutott egy kis időm rajzolásra és festésre férjemnek és családomnak köszönhetően. Hiszem, hogy aki az alkotás ízének örömében részesül, később mindig vágyik arra. Első önálló kiállításom 1995-ben volt. Azóta számos egyéni és csoportos tárlaton vehettem részt Magyarországon és külföldön. Nyaranta az orgoványi nemzetközi művésztelepen festek alkotótársaimmal, barátaimmal. Dolgozom olajfestékkel, akvarellfestékkel, pasztellkrétával, tussal, ceruzával, de a selyemfestést is kipróbáltam már. Munkáimban a formák és színek sokaságát, szépségét, varázslatát szeretném átadni. Vonzódom a természethez, a ragyogó napsütés fény-árnyék játékához. Az általam létrehozott képeken a látványt itatom át saját érzelmeimmel, melyekkel a szemlélőt szeretném gazdagítani. Tanárként a Biatorbágyi Általános Iskola és a budakeszi „Délutáni Rajziskola” tanulóinak rajzkészségét igyekszem fejleszteni foglalkozásaimon. Tanítványaim megyei és országos rajzversenyek győztesei, helyezettjei. Hiszem, hogy a szeretet, a hit az a közös nyelv, mely mindenben segítséget, támogatást, biztonságot képes adni.

Kiállításaim:

1993. Csoportos kiállítás, Tudományos Diákköri VersenyFestészet kategória I. hely
1993. Csoportos kiállítás, Szépmíves Céh Képzőművészeti EgyesületTárlata, Szeged
1995. Önálló kiállítás, Bácsalmás
1996. Önálló kiállítás, Baja
1996. Önálló kiállítás, Felsőszentiván
1996. Csoportos kiállítás, Nagymegyer (Szlovákia)
1997. Csoportos kiállítás, Orgovány
1997. Önálló kiállítás, Bácsalmás
1998. Csoportos kiállítás, Backnang ( Németország)
1998. Csoportos kiállítás, Orgovány
1999. Csoportos kiállítás, Bácsalmás
2000. Csoportos kiállítás, Kunfehértó
2000. Csoportos kiállítás, Bácsalmás
2001. Csoportos kiállítás, Orgovány
2004. Csoportos kiállítás, Orgovány
2005. Csoportos kiállítás, Orgovány
2006. Csoportos kiállítás, Sirok
2006. Csoportos kiállítás, Orgovány
2007. Csoportos kiállítás, Orgovány
2008. Csoportos kiállítás, Orgovány
2009. Csoportos kiállítás, Orgovány
2010. Önálló kiállítás, Budakeszi
2011. Önálló kiállítás, Bácsalmás
2012. Önálló kiállítás, Biatorbágy
2012. Csoportos kiállítás, Budakeszi